a rétisas és a fekete gólya paradicsoma
Duna-Dráva Nemzeti Park
A Duna-Dráva Nemzeti Park a Duna középső szakaszán, mintegy 50000 hektáron helyezkedik el, a horvát és a szerb határ mellett. A nemzeti park igen változatos élőhelyekkel rendelkezik. Megtalálhatóak itt olyan védett növények, mint a csermelyciprus és a fekete galagonya, és olyan fontos madárfajok költenek, mint a rétisas és a fekete gólya. A nemzeti park igazgatóság izgalmas terepi programokkal, érdekes bemutatóközpontokkal és tanösvényekkel várja a látogatókat.
Gemenc
Gemenc festői szépségű ártéri világa a Duna-menti Sárköz területén található. Területét átszövik a „fokok”, melyek részben természetes eredetű keskeny csatornák. Gazdálkodó őseink ezeken keresztül biztosították a belső területek elárasztását, mely megélhetésük alapját biztosította. A folyó ártéri növényvilágát bokorfüzesek, puha- és keményfa ligeterdők jellemzik. A területen nyári tőzikével, dunai csillagvirággal, ligeti szőlővel is találkozhatunk. Állatvilágának kiemelkedő értékei – a méltán híres gímszarvas állomány mellett – a védett jégmadár, a fokozottan védett rétisas, fekete gólya és kerecsensólyom. Gemenc a kijelölt turistautakon, tanösvényeken szabadon látogatható.
Béda-Karapancsa
Béda-Karapancsa a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értéket képviselő élőhelyeit foglalja magába. Ez az egyik olyan terület hazánkban, ahol a legtöbb rétisas és fekete gólya él. A háborítatlan ártéri erdők mélyén zavartalanul pihennek meg a vízimadarak, a ligeterdőkben csodálatos virágok bontják szirmaikat. A réten szürkemarha gulya legelészik, a vizeken tündérrózsák pompáznak.
Az itt kialakult sajátságos életközösségnek legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna, ezen alapul az ártéri élet. Ennek az összetett rendszernek részét képezik az itt elterülő erdők, a bennük élő rovarok, madarak, halak, sőt maga az ember is.
Dráva mente
Legtisztább vizű nagy folyónk, a Dráva Zákány-Őrtilos térségében lép be Magyarországra, és Drávaszabolcsnál hagyja el az országot. Partjai mentén megcsodálható a jobbára még háborítatlan ártéri élővilág. Magyarországon csak itt él a hármaslevelű szellőrózsa, a hármaslevelű fogasír és a pofók árvacsalán.
A folyó különlegesen tiszta vizében gazdag és egyedi élővilág alakult ki, itt él a Földön csak itt előforduló drávai tegzes is. A Dráva kavicszátonyai igen értékes élőhelyek, megtalálható itt a Magyarországon másutt nem fészkelő kis csér is. A folyót kísérő magaspart meredek partfalaiban több ezer pár partifecske, jégmadár és gyurgyalag fészkel.
Kapcsolat
Észrevétel, javaslat
Szemetet talált az erdőben?
Hibás a térkép?
Jelölje meg a helyet és írjon!








